~19~

Sziasztok!Ez az utolsó előtti rész, én nagyjából meg vagyok vele elégedve, szerintem le tudtam írni az érzéseket.Nem sokára jön az utolsó fejezet...Jó olvasást!

Puszi,Wiwiii.xoxo

                                  

Kedves Naplóm!

Tudtam hogy egyszer vége lesz de nem gondoltam volna hogy most, nem voltam rá felkészülve egyáltalán nem.Az én tündérmesém itt és most véget ért, a hercegnő kidobta a hercegét.Gondoltam, hogy ez nem tart majd örökké de egy kicsit hosszabbra számítottam és nem így kellett volna szakítani.Nem végződik minden happy end-del.Az élet, nem egy vígjáték, nincs senki aki megmondaná hogy éld, mikor mit tegyél, mikor mit mondj.Nem lehet mindig helyesen cselekedni egyszerűen az lehetetlen.Az élethez kompromisszumok kel kötni, alkalmazkodni kel a másikhoz.Gyáva vagyok, megfutamodtam az előtt, mielőtt megpróbáltam volna..Nem ismerek magamra, már annyi mindent kibírtam de most egyszerűen nem tudtam mást tenni úgy érzem ezt kellett tennem.
Haragudnom kellene rá, hisz elmegy, itthagy egyedül és mégcsak nem is szólt.Egy nap múlva indulnak az első állomásra, öt hónapig távol lesz.Most szenvedjek öt hónapig?Más mit tett volna..?Ugyan ezt!Nem..?De nem vagyok rá mérges, még most is nagyon szeretem.Biztos, most azt hiszi, hogy azért szakítottam vele,mert már nem szeretem, pedig ez rohadtul nem így van!Magamra haragszom...Akkor felnőttként viselkedtem mikor nem kellett, most meg, olyan vagyok mint egy tíz éves.Ügyes vagy Hanna, ezt elintézted!;)
Össze kel szednem magam, muszáj!Nem küldhetem saját magam padlóra!A világ sem áll meg, azért mert nekem fáj, ugyanúgy megy tovább minden, senki nem fog az én problémámmal törődni és ezt nem is várhatom el!
Álomba sírtam magam, de pár óra múlva felébredtem és csak rá tudtam gondolni, megint.Semmivel nem tudtam elterelni a figyelmem,mikor becsuktam a szemem Lou jelent meg előttem.Annak a két percnek az eseményei cikáztak a fejembe, újra és újra lejátszódott bennem.

-Figyelj Hanna, mondanom kel valamit.-kezdte majdhogynem remegő hanggal.
-Nekem bármit elmondhatsz!-bíztattam.
-Először is, tudnod kel hogy szeretlek-fogta meg a kezem-és nem akarlak emiatt elveszíteni.-nézett rám.
-Én is nagyon szeretlek.-mosolyogtam majd megcsókoltam.
-A turnénk nemsokára kezdődik.-szólalt meg több perces csend után.
-Mé-mégis mikor?-érdeklődtem, de nagyon féltem a választól.
-Holnap.-válaszolt, majd rám nézett.
-És ezt nem lehetett volna elmondani, mondjuk sokkal hamarabb?-fakadtam ki.
-Én sajnálom, fogalmam nem volt, hogy kezdhetnék hozzá.-szabadkozott.
-Nem lehetsz ennyire felelőtlen Lou!Mi lesz így...mi lesz így velünk?-hangon alig volt hallható.
-Hát mi lenne?-értetlenkedett.
-Louis ÖT hónapi távol leszel..nem élem túl.-temettem a kezembe az arcomat.
-Mire akarsz kilyukadni?
-Arra, hogy szakítanunk kel, ez így nem fog menni.A világ másik felén leszel Lou, én pedig itt egyedül.-zokogtam.
-Neked ennyit jelentek?-láttam rajta hogy ő is a sírás szélén áll...

Ez rosszabb mint emlékeztem jegyeztem meg keserűen magamba, de ez persze még a fele se volt a  veszekedtünk, de azt nem tudtam felidézni..egyszerűen nem ment.Csak az járt a fejembe, hogy még egyszer, utoljára elmondjam neki, hogy nagyon szeretem.Újra erőt vett rajtam a zokogás, nem tudtam mit tenni ellene, sosem éreztem még magam ilyen gyengének, ilyen sebezhetőnek..